Szövegírás a Chat GPT-vel? – Mi így használjuk az AI-t a marketing munkában

Elveszi a szövegírók munkáját az AI? Lehet szöveget írni a Chat GPT-vel? A válasz mindkét kérdésre határozott “igen”. Azonban nem ennyire egyértelmű a dolog. Amit mi látunk, hogy a szövegírói készségekre kevesebb szükség lesz a jövőben. Viszont a szerkesztői tudást nem lehet továbbra se megspórolni. Illetve bejön a képbe a prompt menedzseri szakma. Vagy inkább ismeret.

A prompt menedzser az, aki a brief-et, azaz az ügyfél igényt úgy fordítja le az AI-nak, hogy abból értékelhető tartalom készüljön. Nálunk ez annyit jelent, hogy a Chat GPT-s és Jasper-es szövegek esetében a tartalmi, technikai instrukciókat átfordítjuk egyfajta parancssorrá. Ennek a prompt-nak hála készül elvileg olyan tartalmi alap, amilyet az ügyfél szeretne. Itt azonban nagy hangsúlyt kap az “alap” kifejezés. Ahogy azt az AI is bevallotta már, nem igazán képes emberi érzelmeket kifejező tartalmak gyártására. Csakis tényközlő szövegeket tud generálni. Vagyis ahhoz, hogy egy szöveg jól olvasható legyen, megfeleljen mondjuk minden szükséges SEO és adott tartalom típusra vonatkozó egyéb elvárásnak, szükség van a szerkesztői munkára. Ugyanakkor a tartalmi ellenőrzés se mellőzhető. Hiszen ha a prompt menedzselés során hiba csúszott a rendszerbe, könnyen félremennek a konkrétumok. Sajnos ezt már tapasztaltuk. Ha nem világos a parancs, lehetnek hibák a generált tartalomban. Ez pedig minőség romlást eredményez. Illetve félretájékoztatjuk az olvasót.

Összességében azonban nem lehet kérdés: a Chat GPT-vel lehet szöveget iratni. Illetve átadható neki nagyon sok egyéb marketing tevékenységhez kapcsolódó munka. Ugyanakkor bejönnek a képbe új fontos készségek.

Ez azt jelenti, hogy ma egy szövegírónak tudnia kell jól kommunikálni az AI-val. Azaz a prompt menedzselés képességét el kell sajátítani.

Nincsenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy az AI innentől a szövegírói munka szerves része lesz. Nálunk legalábbis ebbe az irányba mennek a dolgok. És, hogy ez jelenthet-e hátrányt üzleti szempontból? Vagyis átpártolnak-e egyes ügyfelek a mesterséges intelligenciához, ha szöveget szeretnének a weboldalukra? Igen. A piac alkalmazkodik. A kisebb vállalkozások valószínűleg megpróbálkoznak maguk tartalmat gyártani. Viszont a nagyobb cégeknek továbbra is az a legfontosabb szempont, hogy minőséget kapjanak a pénzükért és eredményt hozzon a marketingre költött büdzsé. Az AI pedig ebben jó. A segítségével még hatékonyabban tud dolgozni a marketinges, még érdekesebb, precízebben megszerkesztett tartalmat tud létrehozni a szövegíró csapat, legyen szó a szövegírás bármely területéről: közösségi média, blog vagy épp weblap bemutatkozás.

Összegezve: azok a cégek, amelyek minőséget szeretnének, ezután is szakértőkre bízzák majd a merketing és szövegíró munkát, és nem fognak maguk a Chat GPT-vel szöveget iratni.

Úgyhogy nem kérdés, a szövegírásban is jelentős változást hoz az AI. De összességében mi pozitívan értékeljük az eddigieket. Az ügyfél reakciókból legalábbis erre következtetünk. Egyesek talán még büszkék is arra, hogy AI “kolléga” is közreműködik a tartalomgyártásban.

Úgyhogy ha neked is szöveges tartalomra lenne szükséged és olyan vállalkozást keresel, ahol az AI végtelen tudását is beépítik a gyártásba, keress minket! Katt a kapcsolatra!

 

Íratkozz fel a hírlevelünkre

Ha gyakran elúsznak a napjaid és emiatt olykor nehezen tudod követni, hogy éppen mi történik az online marketingben, akkor Neked is segíthet a hírlevelünk. Iratkozz fel, és velünk képben maradhatsz.