Mitől lesz igazán eredményes egy Facebook story?

Az eheti #throwbackthursday-ben csak egyetlen témával foglalkozom. Mondjuk őszintén szólva sokkal több szakmai tartalmat nem is olvastam a napokban. Az elmúlt héten kiesett két munkanap (nagypéntek, húsvéthétfő) miatt a feladatok úgy feltorlódtak, hogy sajnos nem jutott idő sokkal többre… De legalább az egy hét, egy “szakmai okosság” tervemet most is tudtam tartani. Mutatom, hogy mi is az az “okosság”.

Az AdWeek-en találtam egy, a Facebook story-król szóló bejegyzést. Egy olyan postot, amiben az Instagram szakértői példákkal illusztrálva mondják el, hogy milyen is egy igazán jó közösségi média történet. Igaz, a tartalom szponzorált, de ettől függetlenül objektívnek tűnik. Szóval bátran osztom meg veled is.

De mielőtt erre rátérnénk, tisztázzuk, mi is az a Facebook és Instagram történet. Ez egy olyan álló formátumú, pár másodpercig megjelenő mozgó vagy álló képes tartalom, ami a profilképünkre és az adott közösségi felület ajánlásaira kattintva érhető el. Ha belefogunk a story-k nézegetésébe, automatikus egymást követik a követőink történetei. Ebbe nagyon jól bele lehet feledkezni.

Okés, de egy vállalkozásnak miért is olyan fontos foglalkozni a Facebook és az Instagram story-kkal?

Mert a Facebookon 300 millióan, az Instagramon pedig 500 millióan nézik meg naponta ezeket a teljes képernyős mobilos tartalmakat – olvasható. Meg jelenleg a narratív alapú marketing mindent visz – ezt már én teszem hozzá.

Csak hát nem mindegy, hogy miként és mit kommunikálunk a történetekben.

A kulcs itt is a kreativitásban van. Meg abban, hogy tényleg történetet mondj el. Vagyis a cégeddel, a márkáddal kapcsolatos történéseket mutasd meg. Illetve azt se feledd, hogy a történetnek inspirálnia, cselekvésre kell ösztönöznie.

Nézzük, milyen konkrét “titkokat” osztott még meg a Facebook, illetve az Instagram az AdWeek szponzorált postjában!

Például azt, hogy érdemes hanggal készíteni a story-kat. Legyen szó organikus történetről vagy hirdetésről, a hanggal ellátott tartalmak sokkal több eredményt hoznak. Konkrétan a zenével, narrációval együtt postolt content-nek 80 százalékkal nagyobb a konverziója a hangot nem tartalmazó anyagokéhoz képest.

A második tipp: használj gyors vágásokat! Az emberek ugyanis nagyon gyorsan fogyasztják a story-kat. Csak pár másodperced van arra, hogy átadd az üzenetedet és kitűnj a több ezer történet közül. A story maximális hosszúsága egyébként sem lehet több 15 másodpercnél. De ezt az időt nem célszerű mind kihasználni.

A Facebook kutatása szerint ugyanis legjobban teljesítő story hirdetések jóval rövidebbek 15 másodpercnél. Számszerűsítve: az a legjobb, ha 3-6 másodpercbe belezsúfolod a teljes történetet.

A végére marad a legfontosabb. A formátum. Mivel a történeteket mobilról nézik az emberek, egyértelmű, hogy álló formátumban, vertikálisan kell készítened a kreatívot. Az optimális méret 9×16. A képbe lehetőleg csak egyetlen elemet, terméket, “szereplőt” komponálj. De a story tárgya ne töltse ki az egész képernyőt. Hagyj körülötte szabad teret! Viszont arra figyelj, hogy ezeken a területeken semmilyen zavaró tényező ne legyen. Ne vigye el a néző figyelmét semmi.

Gondolkodj a komponálásban is vertikálisan! Helyezz el dolgokat egymás alá, fölé! Illetve a mozgásoknál is kizárólag a függőleges mozdulatokra koncentrálj. A jobbra, balra fordulás ugyanis növelheti a story-t átlépők számát.

Ide kattintva még több tippet olvashatsz Kay Hsu-tól, az Instagram globális kreatív vezetőjétől.

Összegezve. Az eredményes story-k készítéséhez gondolkozz vertikális videóban, rövid anyagokban, és használj hangot. És mindezt a lehető legkreatívabb módon tedd meg. Úgy, ahogy azt az imént idézett Kay Hsu összegzésben is látod. Katt!

Fontos, hogy figyelj a fent leírtakra! Legalábbis, ha érvényesülni szeretnél a narratív alapú marketingben, nem kérdés, hogy a közösségi média story-kat neked is használni kell.

Jó kísérletezést!

@burkonlaszlo

 

Íratkozz fel a hírlevelünkre

Ha gyakran elúsznak a napjaid és emiatt olykor nehezen tudod követni, hogy éppen mi történik az online marketingben, akkor Neked is segíthet a hírlevelünk. Iratkozz fel, és velünk képben maradhatsz.