Seo szövegírás ára – Sokan kérdezitek, mennyi az annyi

A seo szövegírás ára sokakat foglalkoztat. Az, aki szeretné, hogy az oldala előrébb kerüljön a keresőben, előbb-utóbb tájékozódik erről. Vagyis tájékozódna, merthogy nem sok ilyen jellegű információ van a neten. Érthető, hiszen rengeteg mindentől függ, hogy mennyibe kerül egy szöveg megírása.

Viszont azért valamilyen támpont nem lenne rossz. Mi is gondban voltunk az árazással, amikor elindítottuk az online szövegrendelős alkalmazásunkat. Próbáltunk is puhatolózni, hogy mások mennyiért dolgoznak. Néztünk nemzetközi és hazai példákat, számolgattunk órát, percet, karaktert, és az infókat a korábbi árainkkal összevetve “belőttük” a 4 ezer 900 forintos online alapárat.

Hogy hogyan jön ki ez a seo szövegírás ár?

Mi a havidíjas konstrukciókból számoltunk vissza. Nálunk egy havi szövegírás csomag ára nagyjából 40 ezer forint – ahogy láttuk, mások is körülbelül ekkora összeggel kalkulálnak. Ez átlagban 8 bejegyzést tartalmaz, ami 5 ezer forintra jön ki bejegyzésenként. Szóval ezt követően már nem nagyon volt kérdés, hogy a seo szövegírás ár 4 ezer 900 forintról indul.

Ez egy legfeljebb 300 szóból álló, egy kulcsszavas bejegyzést tartalmaz.

Ha ennél hosszabb szövegre lenne szükséged, az ár is emelkedik, 500 szóig ezer forinttal, 1000 szóig 2 ezer forinttal.

Vagyis egy meglehetősen terjedelmes szöveg ára is csak 6 ezer 900 forint. Ami szerintünk nem sok egy olyan posttért, amit kifejezetten szeret a Google. Az 1000 szavas terjedelem körüli bejegyzéseket ugyanis már szakértői tartalomnak minősíti a kereső. Vagyis úgy tekint azokra, mint amik a felhasználók számára több releváns információt nyújtanak. Ezáltal nagyobb eséllyel kerülnek az első találatok közé. Persze ez azért nem ennyire egyszerű, hiszen rengeteg seo-s szempont létezik még, aminek meg kell felelni az előkelő helyért. Viszont az kétségtelen, hogy a jó tartalom az alapja mindennek.

4 ezer 900 forint – innen indul a seo szövegírás ár

Ez egy webáruház kialakításának árához képest jelentéktelen összeg. Sőt, egy Facebook post kiemelésére is gyakran többet költünk el, mint 4 ezer 900 forint. A Facebook post viszont csak addig hozza az érdeklődőket, amíg mi fizetünk. Ezzel szemben egy seo bejegyzés mondhatni folyamatosan. Ha ugyanis az adott bejegyzés “betalált” a Google-nél és az első oldalra került, jelentős forgalmat hozhat plusz anyagi ráfordítás nélkül.

szövegírás ár

Garancia viszont nincs, sajnos feltételes módban kell írnunk az eredményekről. Hiszen nem mindegy, milyen kulcsszóra optimalizálunk. Mekkora a verseny az adott kifejezésre. Számít az oldalad életkora, milyen minőségű backlinkek mutatnak vissza, és az is, hogy mennyire postolsz rendszeresen.

Egy azonban biztos, hogy az erőfeszítéseket mindig siker koronázza. Aki áldoz a tartalomra, előbb-utóbb felkerül a Google térképére. Onnan pedig nagyon nehéz kikerülni.

Mennyi időbe telik ez?

Van, akinek egy post is elég a sikerhez. Mások hónapokig kísérleteznek a kulcsszavakkal. A lokális, helységnevet tartalmazó kifejezésekre általában előbb jön eredmény. Az általános, sokak által keresett kulcsszavak sikerére viszont várni kell.

Amíg vársz, addig is használd a tartalmat!

Egy seo szöveg nem csak a Google-ből fog hozni érdeklődőket. Elhelyezheted azt a hírleveledben és megoszthatod a közösségi felületeken is. Így, amíg várod, hogy a Google előrébb sorolja az oldaladat, addig is érhetsz el konverziót. Szóval ha ügyesen menedzseled a tartalmadat, a befektetés már az első nap hozhat bevételt. Így egy pillanatig sem érzed úgy, hogy pénzkidobás lenne a seo szövegírásra fordított összeg. Egy ide kapcsolódó bejegyzés.

A kulcs tehát: a klasszik blogbejegyzéseken felül időközönként postolj nagyobb terjedelmű seo szövegeket is. A tartalmat pedig használd, ahol csak tudod. Ami még lényeges: a rendszeresség nagyon fontos.

Ezért is találtuk ki azt, hogy azok, akik visszatérő ügyfelek, 20 százalék kedvezményt kapnak minden szöveges bejegyzés rendelésére. Így a seo szövegírás ára még kedvezőbb szintről, 3 ezer 920 forintról indul.

Rendelnél tőlünk Te is? Az alkalmazásunk segítségével megteheted. Klikk ide!

 

Íratkozz fel a hírlevelünkre

Ha gyakran elúsznak a napjaid és emiatt olykor nehezen tudod követni, hogy éppen mi történik az online marketingben, akkor Neked is segíthet a hírlevelünk. Iratkozz fel, és velünk képben maradhatsz.