Sokkal többet ér a kevesebb Insta-követő?

Tudtad, hogy a micro influencereknél kevesebb követővel rendelkező advocate-eknél a legnagyobb az elérés az Instagramon. És azt, hogy azoknál a blogbejegyzések a legnagyobb a megnyitási arány, ahol 90-99 karakteres a címsor  – két érdekesség, amit a héten olvastam.

Az első infót a Contently oldalán találtam egy infografika formájában. Amin egyebek mellett azt is feltüntetik, hogy az az említett advocate elérés 8 százalékos. Szemben a micro influencerek 4 százalékos, és a kis számú (25 ezer 🙂 ) követővel rendelkező befolyásolók 2,4 százalékos elérésével.

Az advocate-eknek egyébként 5 ezernél kevesebb követője van, a micro influencereknek 5 és 25 ezer közötti a követői tábora.

És, ami még szintén érdekes és feltűnik a grafikán, hogy az Instagram felhasználók 72 százaléka nyilatkozik úgy, hogy vásárolt már Insta-post hatására. De összességében a vásárlási szokásokat is 51 százalékban befolyásolja az Instagram, amit csupán 23 százalékkal követ a Facebook.

Rövid vagy hosszú címsorokat használjunk?

A másik érdekes “olvasmány”. Hogy a 90-90 karakteres címsorral rendelkező blogbejegyzések átkattintási aránya a legmagasabb, egészen pontosan 43 százalék. A legalacsonyabb érdeklődést azok a postok váltják ki, amik 10 és 19 karakter közötti címsorral rendelkeznek. Itt a CTR 12 százalék. Vagyis túl rövid címet nem érdemes adni a postoknak. Legalábbis, ha felhasználói szokásokat vesszük figyelembe. Ha viszont a Google ajánlását nézzük, akkor 60 karakternél rövidebb címsorral kell dolgoznunk. Így jelenik meg ugyanis a teljes cím a keresőeredmények között. Ez egy fontos SEO szempont.

De mi a helyzet a közösségi médiában?

A Polar felmérése szerint a Facebookon a 40 karakteres címsorok teljesítenek a legjobban. Egyébként mi is ezt tapasztaljuk….

A bemutatott adatokból látszik, hogy ahány platform, annyi tartalom… Figyelj ezekre Te is. Ahogy arra is, hogy milyen influencert választasz a terméked, szolgáltatásod népszerűsítéséhez.

Íratkozz fel a hírlevelünkre

Ha gyakran elúsznak a napjaid és emiatt olykor nehezen tudod követni, hogy éppen mi történik az online marketingben, akkor Neked is segíthet a hírlevelünk. Iratkozz fel, és velünk képben maradhatsz.